A foszfolipidek többfunkciós gyógyszertechnológiai segédanyagok, melyek használhatók szolubilizálószerként, nedvesítő anyagként, emulgensként, illetve kolloid részecskék, például liposzómák, micellák építőanyagaként. Az orális gyógyszerformákban a fentiek szerinti kiterjedt használatuk megkívánja a molekuláris szerkezetük és a fizikokémiai tulajdonságaik megismerését.
A foszfolipidek molekuláris szerkezetüket tekintve 1-es és 2-es pozícióban zsírsavakkal, 3-as pozícióban foszfáttal észterezett glicerinszármazékok. A tipikus membrán foszfolipidekben a foszfátcsoport tovább észterezett alkoholokkal, mint a foszfatidil-kolinban kolinnal, foszfatidil-etanolaminban etanolaminnal. A foszfolipidek a poláris feji rész, illetve a zsírsavas rész arányától függően különböző kolloidális struktúrák létrehozására képesek. Ha arányuk megegyezik, lamelláris struktúrákat, ha a poláris feji rész nagyobb, mint az apoláris zsírsav rész, akkor micellákat, ha a poláris feji rész kisebb, mint a zsírsav alkotta rész, inverz micellákat formálnak.
A gyógyszerfejlesztések során a segédanyagok elérhetősége, illetve ára nagyon fontos szerepet játszik a felhasználásukban. Az ipari gyógyszerészek természetes eredetű, illetve szintetikus foszfolipidek közül választhatnak. A természetes foszfolipidek zsírsavprofilja az alapanyagból származik. A legismertebb növényi eredetű foszfolipid termék a lecitin, mely szójababból származik; foszfolipid összetétele a tisztítottsági állapottól függően változik. Ezzel szemben a szintetikus származékok előre meghatározott zsírsavösszetétellel rendelkeznek és csak egyféle foszfolipidet tartalmaznak, ezeket preferáltan magas tisztaságú természetes foszfolipidből készítik enzimatikus konverzióval. A természetes foszfolipidek használata sokkal gazdaságosabb a szintetikus eredetűeknél, mivel így nagyobb mennyiségben, kémiai szintézis nélkül állíthatóak elő. Azonban a természetes eredetű, telítetlen foszfolipidek alkalmazása esetén mind a gyógyszergyártás, mind a raktározás során szükséges a páratartalom és a hőmérséklet folyamatos kontrollja, illetve az oxidáció elleni védelem.
Legígéretesebb felhasználásuk a gyógyszerformulálás során az, hogy javítják a lipofil, gyengén vízoldható hatóanyagok orális abszorpcióját. Egy másik példa a felhasználásra: nem szteroid gyulladáscsökkentők orális alkalmazása során szükséges a gyomorirritáció mérséklése. Ebben szerepet kaphatnak a foszfolipidek, melyek befolyásolni tudják különböző gyógyszerek fizikokémiai tulajdonságait, így a hatóanyag-felszabadulás helyét is a gasztrointesztinális traktusban. Ennek segítségével olyan rendszereket fejlesztettek ki, melyek esetében a felszabadulás nemcsak a pH-tól, hanem az epesavak jelenlététől is függ, így a hatóanyag elsősorban a patkóbélben szabadul fel, megelőzve ezáltal a gyomorvérzés és gyomorfekély kialakulását.
Ígéretesnek mutatkoztak egyes foszfolipidek a P-glikoprotein efflux transzporter gátlásában is, mely fehérje a gyógyszerek felszívódását befolyásolja a gasztrointesztinális traktusból. Olyan hatóanyagok esetén, melyek szubsztrátjai az efflux transzporternek, kimutatták, hogy megfelelő foszfolipidekkel való együttes adásuk jobb felszívódást eredményezhet.
Az új ismeretek és tapasztalatok egyre nőnek a foszfolipidek felhasználásával kapcsolatban. A foszfolipidek fontos szerepet játszanak a tápanyagok felvételében a gasztrointesztinális traktusból, lényegében ezeket a mechanizmusokat lehet hasznosítani megfelelő gyógyszerformulálás segítségével. Figyelembe véve a fizikokémiai tulajdonságaik sokszínűségét, illetve toxicitásuk hiányát várhatóan sok szintetikus segédanyagot helyettesíthetnek a jövőben.
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0928098717304074
A cikk szerzője Bor Fanni.